A dacról, avagy Ha valamit nem akar megtenni a gyerek...

Sok esetben a gyerekek nem szeretnek megcsinálni néhány alapvető dolgot. Pl.: öltözés, fürdés, evés… Tegyük ezt is játékossá: „Meg tudod csinálni?” „Ide tudod adni?” A dacosság oka leginkább, hogy nem tudja elmondani, mi az, amit nagyon szeretne, de nem vagyunk partnerek hozzá, vagy csak nem tudja még jól kifejezni. Nem is lehetünk mindenben léleklátóak. Maximum igyekezhetünk minél inkább felmérni, hogy mik lehetnek az igényei. Ezt összevetjük azzal, amiből gazdálkodni tudunk, és amin tudunk, fejlesztünk. Ennél többet nem tehetünk. Nem haragudhatunk rá, különben tovább rontunk a dolgon, hiszen-ahogy ők látják- nem elég, hogy nem tudja elmondani, az sem elég, hogy nem értjük meg, de még az is baj, hogy jelzem a bajt. A dac egy felnagyított formája a probléma jelzésének, hogy észrevehetővé váljon. Sajnos azonban nem tudják a kicsik, hogy sok esetben ettől nem kapnak nagyobb megértést, vagy figyelmet, hanem ellenkezőleg. Elutasítást a dacos viselkedésre. Ők ösztönből dacolnak, mi meg energia- és a probléma megoldási kulcsának hiányában nem tudunk előre jutni. A dacolás elmúltával kérdezzük meg tőle, hogy mi volt a baja. Nagyon fogja értékelni, hiszen az egyik baja talán pont az, volt, hogy nem foglalkoztunk vele, ráadásul azzal, hogy nyitunk felé, talán képes lesz kifejezni a gondját. Mindemellett mondjuk el neki, hogy dacolás helyett mondja el nekünk, ha hiánya van! Mondjuk, hogy csak úgy tudunk segíteni, ha elmondja. Mondjuk, hogy ha dacol, akkor csak nehezebbé teszi a dolgunkat és nem tudunk segíteni. És nagyon fontos: ha azt akarjuk, hogy később az őt külső hatásként érő problémákat konstruktívan, igazságosan, hatékonyan megoldani képes emberré nőjön, mindenképpen már ekkor el kell kezdenünk neki pozitív mintát adni. Kezeljük úgy a konfliktushelyzeteket vele kapcsolatban, mint amit majdan tőle szeretnénk látni… 